HELYBEN NYÚJTOTT SZOLGÁLTATÁSOK

Gazdasága az a hely, ahol szintén jól teljesítünk

Együttműködés a mindennapok szintjén

Naponta több ezer gazdaságot látogatunk meg a világ minden táján. A De Heus szakemberei valóban a gyakorlatra összpontosítanak – örülnek, ha együtt dolgozhatnak a gazdálkodókkal, elmagyarázva nekik a takarmányozás és az állattartás közötti legfontosabb összefüggéseket, tanácsokat adva az állatok élettani szükségleteinek megfelelő takarmányozási stratégiákról, és közreműködve a gazdaság irányításában. Tevékenységeik célja mindig az állatok egészségének megőrzése és az optimális termelés lehetővé tétele.

Folyamatosan a helyi fejlesztési lehetőségek nyomában

Műszaki személyzetünk kiválóan képzett szakemberekből áll, akik helyben, magukban a gazdaságokban nyújtanak magas hozzáadott értéket képviselő szolgáltatásokat, segítséggel és tanácsokkal támogatva ügyfeleinket a takarmányozással, a gazdaságirányítással, az állategészségüggyel, az állattenyésztéssel, valamint az összes De Heus takarmánnyal és ezek alkalmazásával kapcsolatban. Vállalatunk motorja voltaképp ez a rendszeres, szoros kapcsolat a gazdákkal. A világ minden tájáról összegyűjtött gyakorlati tapasztalatokra alapozva csapatunk folyamatosan javítja megoldásainkat és szolgáltatásainkat, miközben szakembereink tudása és készségei világszerte egyre bővülnek.

two poultry technicians are holding and checking white broiler chicken in the closed house farming system.
Egy De Heus szakember egy napja

A DE HEUS TITKA: EGYÜTTMŰKÖDÉS A GAZDASÁGBAN

Ahogy nincs két egyforma gazdaság, úgy nincs két egyforma megoldás sem

Minden gazdaság más és más, ezért az állatok egészségének és optimális teljesítményének megőrzése mindenhol egyedi takarmányozási stratégiát igényel. A De Heus célja a teljesítmény javítása és ennek révén a gazdálkodók magabiztosságának növelése, illetve költséghatékony, a piaci változásokra gyors reakciókat biztosító termelési stratégiák kidolgozá

De-Heus-Myanmar-Animal-Feeds-Warehouse.jpg
Vevői szempontok

A De Heus szakemberei a vevők összes szempontját figyelembe veszik

Helyben elérhető takarmányo

Takarmányozási stratégiáink mindig az adott gazdasághoz igazodnak

Vevőink teljesítménye

Segítségünkkel Ön is javíthatja eredményeit és teljesítményét


A gazdálkodók értékelik helyben nyújtott szolgáltatásainkat

Minden vevőnél egyedileg meghatározzuk az állomány takarmányozási szükségleteit, és a vonatkozó takarmányozási stratégiát, megkönnyítve a teljesítmény pontos előrejelzését. A személyre szabott takarmányozási stratégia létrehozása során számos különböző szempontot és célkitűzést figyelembe kell venni, a tervezés során pedig ennek megfelelően a modern gazdálkodás minden elképzelhető szempontját megvizsgáljuk. Számos változóval dolgozunk (pl. állatok egészségi állapota, a genetika, állatjólét szempontjai, helyi szabályozás, tápanyagellátás, mikroklíma, nyersanyagok hozzáférhetősége, a gazdaság irányítása, szálastakarmány rendelkezésre állása, hosszú és rövid távú célok).

De Heus megoldások a fenntartható jövőért

A világ élelmiszerellátása nagymértékben támaszkodik a mezőgazdaságra és az állattenyésztésre. A gyorsan növekvő élelmiszerigényre csak a fenntartható fejlődés adhat megfelelő választ.

A fenntartható jövőért

Használja ki Ön is saját gazdaságában a De Heus teljes körű, helyben nyújtott szolgáltat

Tőlünk Ön is megszerezheti a legfrissebb információkat a világ minden tájáról. Szakembereink számos modern technológia fejlesztésében és alkalmazásában részt vesznek, és kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy minden megszerzett tapasztalatot megosszanak a saját hálózatukkal. Mindez kivételes hatékonysággal javítja a gazdálkodók eredményeit.

Helyben nyújtott szolgáltatásaink folyamatosan fejlődnek, és a takarmányozás minden területét lefedik, hogy semmi ne állhasson vevőink sikerének útjába. Szolgáltatásaink közé tartoznak pl. a következők:

  • Tápanyagszükséglet és a helyi viszonyokhoz igazított takarmányozási stratégia meghatározása.
  • A takarmányozással, állattenyésztéssel és állattartással kapcsolatos ismeretek és tapasztalatok (esettanulmányok) bemutatása.
  • A gazdaságban helyben rendelkezésre álló nyersanyagok optimális felhasználása.
  • Mezőgazdasági adatok gyűjtése, értelmezése majd felhasználása további fejlesztésekhez és számos egyéb, a gazdaságban nyújtott szolgáltatás.